Bölcsességek:

PostHeaderIcon Ringatás


Kedves Védőnő!

Kislányom 6 hónapos s nem hajlandó egyedül, önállóan elaludni, csak úgy, ha korunkban ringatjuk 5-10 percet. Azután letehetjük már a kiságyába (ha a karunkban bealudt) s szépen alszik 1-2 órákat is. Az éjszakákat 2 hónapos kora óta szépen végigalussza. Többen azt javasolták, hogy tegyem bele a kiságyába s hagyjam sírni, míg el nem alszik. Megpróbáltam, de ennek csak az lett a vége, hogy 15 perc után a kislányom teljesen leizzadva feküdt az ágyában s torka szakadtából üvöltött, s nagy nehezen tudtam csak megvigasztalni, majd álmában végig "hüppögött". Mit tegyek, hiszen a baba súlya egyre nő, s nem tudom, hogy meddig tudom még karban ringatni?

Kedves Anyuka!

A csecsemő zavartalan fejlődésének egyik alapvető feltétele az életkornak megfelelő alvás, pihenés. Egyéni adottságtól függően féléves korban 16-18 óra az alvásigény.

Azt, hogy milyen módon tud elaludni a szülők alakítják ki saját babájuknál. A védőnői munkám során gyakran találkoztam a tietekhez hasonló problémával. A csecsemőknek ez természetes, hogy elalszanak, megnyugszanak az anyaillatú, biztonságot nyújtó karok között. Egy idő után bizony a szülők számára egyre nehezebb lesz az „édes teher”. Jogos az igényetek, hogy jó lenne, ha most már egyedül elaludna a kiságyában. Én semmiképpen sem tenném, amit többen is javasoltak, hogy addig hagyd, amíg álomba nem sírja magát. Örülök, hogy a szerető anyai szíved erre magától is rájött.

Próbáljátok a kedvenc játékával, takarójával, simogatva, énekelve, babusgatva betenni az ágyába. Csak rövid időre magára hagyni, utána visszamenni. Mindenképpen érezze azt a kislányotok, hogy szerető szüleire mindig számíthat. Ebben az életkorban a jól és egyedül elalvó babák is próbálkoznak még több és bensőségesebb időt tölteni a szüleikkel.

Szeretettel, de határozottan előbb-utóbb elérik, hogy egyedül is álomba merül kicsi lányotok.

Nyugodt, szép álmokat kíván: Kriszti néni

 

Szóljon hozzá!

Tartalom
A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal megosztása

  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Windows Live
  • Facebook
  • Yahoo! Bookmarks