Bölcsességek:

PostHeaderIcon Nem eszik

Kedves Kriszti néni!

A kisfiam kétéves, és nagyon sok problémánk van az evéssel. Ugyanis nem hajlandó megenni semmiféle száraz táplálékot, sőt egy pár hete már a főtt ételt sem. Csak tejet és kakaót fogad el. Engem nagyon aggaszt ez a helyzet, mert kisebb korában szinte mindent megevett, de most! Konkrétan tudtomra adja, hogy ő azt nem eszi meg amit elébe rakok. Pedig kiskorától kezdve minden nap főzök neki, s próbálok változatos étrendet kialakítani a számára. A legnagyobb gondom, hogy a szilárd vagy a nagyobb darabos ételtől öklendezik, sőt volt, hogy hányt is. Már nagyon sok mindent kipróbáltam, hogy kedvet csináljak neki az evéshez, de most már nagyon elkeserít a helyzet. Főleg, hogy második gyerek, és így van összehasonlítási alapom. A tanácsát szeretném kérni, hogy mit tegyek?! Aggódom, nehogy hiánybetegség lépjen fel nála. Segítségét előre is köszönöm.


Kedves Édesanya!

Szelektív evésnek nevezzük a két éves kisfiadnál jelentkező heves elutasítást a szilárd és főtt ételekkel szemben. Ez először a bébiételekről a normális táplálkozásra való átszokáskor szokott jelentkezni. Elhiszem, hogy ez számodra nagyfokú stresszel jár. A félelmed jogos, mert ha ez hosszabb ideig áll fenn, hiánybetegséget okozhat. Sőt, a rágóizmai fejletlenek maradnak, és fokozódik az evés körüli feszültség. Az evés erőltetése elmélyíti a tüneteket, fokozza a szorongást, amely émelygést és hányást okozhat. Ügyesen próbálkozol, a megfelelő összetételű táplálékot elfogadtatni vele, de lehet, hogy szakorvosi segítség nélkül már nem tudod megoldani. Ki kell zárni, hogy valamilyen szervi betegség lenne mögötte. Legjobb lenne a gyermekorvosodhoz fordulni, aki, ha szükséges további szakorvosok együttműködését fogja tanácsolni. Biztató, hogy nem olyan rég áll fenn és meg lehet előzni az evés zavart. Ehhez a család részéről is türelemre és feltétel nélküli szeretetre lesz szükségetek.

Jó étvágyat és jó egészséget kíván: Kriszti néni

 

Szóljon hozzá!

Tartalom
A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal megosztása

  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Windows Live
  • Facebook
  • Yahoo! Bookmarks