Az első 5 kilométerem
Valahol mindenkinek el kell kezdenie. Még sohasem futottál? Félsz, hogy percek alatt kidőlsz? Kövesd az edzéstervet és 6 héten belül elérheted az áhított első 7 kilométert. Egyben.
Az első és legfontosabb szabály: NE ESS PÁNIKBA!:-) Ezt az edzéstervet szinte bármely átlagos fizikummal rendelkező ember probléma nélkül képes végigcsinálni, még ha első ránézésre ez nem így tűnne.
Az edzésterv minden héten 3 futóedzést, 3 pihenőnapot és 1 szabadon választható egyéb típusú mozgást, pl biciklizés, úszás, aerobic, erősítés (vagy helyette igény szerint pihenést) tartalmaz. A futóedzéseknél található rövidítéseket a következők szerint olvassuk: a "8x: 1p futás-2p séta" jelentése, hogy előbb 1 percig fussunk, majd utána 2 perig sétáljunk, és ezt a váltakozó futás-sétát ismételjük meg nyolcszor egymás után. A futást laza, "beszélgetős" tempóban végezzük, azaz olyan tempót válasszunk, ami mellett képesek lennénk pl egy futótárssal beszélgetni.
Fontos, hogy a pihenőnapok és edzések sorrendjét betartva, az első hetekben a sérülések elkerülése érdekében ne fussunk egymást követő napokon! A lábainknak ugyanis szüksége lesz a pihenőnapokra a regenerálódáshoz. Ugyanilyen fontos, hogy a futóedzések előtt 5-10 percig gimnasztikai gyakorlatokkal melegítsünk be, és az edzés végén 5-10 percen át nyújtógyakorlatokkal lazítsuk ki megfáradt izmainkat. Lássuk tehát az edzéstervet!
| Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap | |
| 1. hét | Pihenés | 8x: 1p futás, 2p séta | Pihenés | 12x: 1p futás, 1p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | 4x: 2p futás, 3p séta |
| 2. hét | Pihenés | 5x: 2p futás, 2p séta | Pihenés | 4x: 3p futás, 4p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | 5x: 4p futás, 3p séta |
| 3. hét | Pihenés | 4x: 6p futás, 3p séta | Pihenés | 4x: 7p futás, 3p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | 5x: 6p futás, 2p séta |
| 4. hét | Pihenés | 4x: 8p futás, 2p séta | Pihenés | 3x: 9p futás, 2p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | 2x: 10p futás, 4p séta |
| 5. hét | Pihenés | 3x: 10p futás, 2p séta | Pihenés | 3x: 12p futás, 2p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | 2x: 13p futás, 1p séta |
| 6. hét | Pihenés | 2x: 20p futás, 1p séta | Pihenés | 3x: 15p futás, 1p séta | Mozgás vagy pihenés | Pihenés | Verseny |
Mindenkinek nagyon jó futást kívánok!













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.