Ami nagyon érdekes és már régebben is megfigyeltem, hogy minél zárkózottabb, magának való a futni vágyó ember, annál valószínűbben a hosszabb távok kedvelője lesz - ha testi kondíciója engedi. Aki szemlélődni szeret, az inkább a magányos, terepen való futást választja, ahol megfigyelheti a körülötte lévő élő környezetet: növényeket, állatokat.

De nem csak megfigyeli, hanem közelebb is kerül hozzájuk, mind testileg, mind lelkileg. Egyszerűsítve ráhangolódik a természetre. Ezért kell az embereket "mozgatni, mocorogtatni", mert akkor láthatják, milyen nagyszerű élményből maradtak ki eddig.

Csapattársaimmal nagyon szeretjük a terepfutást a Maros parton. Olyankor elfelejtünk minden rosszat, csak futunk és élvezzük a szabadságot. Leírhatatlan érzés ez… mikor futsz az erdőben, és könnyeket csal ki a szemedből a szél… lábad alatt csörögnek a száraz falevelek, az avarban megbújva kígyóznak az ide-oda kúszó fagyökerek… azt szeretnéd, hogy az út sose érjen véget, csak futsz előre, mert valahol a bokrokon túl a tisztás mellett vár rád Vietnám… (Vietnámnak neveztük el - a tájkép hasonlósága miatt - azt a Maros árterében húzódó erdőszakaszt, ahol a leginkább szeretünk futni, és ahol ez év áprilisában 4. ízben kerül megrendezésre az egyesületünk által szervezett Marosmenti Mocorgás.) …és a halászok szerint naplemente előtt van egy fél óra, amikor elcsendesül a természet. Se madárkák nem dalolnak, se tücsök nem ciripel, nem látni őzikét meg nyuszit, és még a szél se rebben… Megállsz, és hallgatod a csendet, veled együtt még a folyó is megáll egy pillanatra, és talán még a szíved dobbanása is elcsendesül… És ott állsz a kihalt erdőben azzal az emberrel, aki a mestered, aki mindezt a gyönyörűséget megmutatta neked. Köszönöm.

Úgy hiszem, nem a fejben, mindinkább a szívben dől el, hogy valaki a sport szerelmese lesz, avagy sem.

Boróka Tünde Júlia