Élményekkel teli szívvel tértünk haza múlt hétvégén Temesvárról. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Marosmenti Mocorgók csapata képviselte Magyarország színeit, és most is olyan szeretettel vártak minket és biztattak a versenyen a szervezők, a lakosok és a román futótársak, mint egy évvel ezelőtt.

Ma is tanultunk valami újat. Ha szeretnénk egy kis energiát magunkba szívni, meg kell ölelni egy fát. Kipróbáltuk. És nagyon jól ment a futás, pedig rettenetesen fáztunk. Az ősz a szomszédos Romániába is beköszöntött, csak rövid időre bújt elő a Nap a felhők mögül. Szokatlan egy sportolónak ez a hirtelen jött hideg, a szervezetünknek, az izomzatunknak nem volt elég ideje felkészülni a nagy hőmérséklet-változásra. Újra előkerülnek a vastagabb futóruhák, a szekrény mélyén átteleltetjük a nyáron oly hasznos napellenzőt és a fintorogva magunkra fújt ragadós szúnyogriasztót. Egy darabig ezekre nem lesz szükség. De nem szabad csüggedni, ha a hideg miatt egy kicsit lassul a tempónk, esetleg a lelkesedésünk is alábbhagy, hiszen ilyenkor inkább bevackolnánk a kandalló mellé egy bögre forró teával, mintsem futni induljunk rétegesen felöltözve. Pedig ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége, a Maros menti erdő ilyenkor a leggyönyörűbb, ezer színben pompáznak a fák, a puha avar még az izületeinknek is kedvez.

Jó beleszippantani az illatos levegőbe, és az ösvényen futva vagy sétálva szemlélődni a tájban, fürkészni a bokrokban lapuló vadakat, és figyelni, hogyan készül a természet a téli álomra, hogyan burkolózik be és teremt otthont a zegzugaiban megbújó állatvilágnak. És míg az erdő téli álmot alszik majd, és készül a kikeletre, mi nem hagyjuk magára. Napról napra, évszakról évszakra mellé szegődünk, és ügetünk keresztül a folyton megújuló rengetegen egyedül vagy csapatban, és a november első hetében megrendezésre kerülő VI. Marosmenti Mocorgáson is, ahol minden leendő mocorgónk is átélheti azt, amit mi már oly’ sokszor, hogy milyen öröm a természet lágy ölén szaladni.

 Boróka Tünde Júlia és a Marosmenti Mocorgók