Bölcsességek:

PostHeaderIcon Futás Temesváron

Élményekkel teli szívvel tértünk haza múlt hétvégén Temesvárról. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Marosmenti Mocorgók csapata képviselte Magyarország színeit, és most is olyan szeretettel vártak minket és biztattak a versenyen a szervezők, a lakosok és a román futótársak, mint egy évvel ezelőtt.

Ma is tanultunk valami újat. Ha szeretnénk egy kis energiát magunkba szívni, meg kell ölelni egy fát. Kipróbáltuk. És nagyon jól ment a futás, pedig rettenetesen fáztunk. Az ősz a szomszédos Romániába is beköszöntött, csak rövid időre bújt elő a Nap a felhők mögül. Szokatlan egy sportolónak ez a hirtelen jött hideg, a szervezetünknek, az izomzatunknak nem volt elég ideje felkészülni a nagy hőmérséklet-változásra. Újra előkerülnek a vastagabb futóruhák, a szekrény mélyén átteleltetjük a nyáron oly hasznos napellenzőt és a fintorogva magunkra fújt ragadós szúnyogriasztót. Egy darabig ezekre nem lesz szükség. De nem szabad csüggedni, ha a hideg miatt egy kicsit lassul a tempónk, esetleg a lelkesedésünk is alábbhagy, hiszen ilyenkor inkább bevackolnánk a kandalló mellé egy bögre forró teával, mintsem futni induljunk rétegesen felöltözve. Pedig ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége, a Maros menti erdő ilyenkor a leggyönyörűbb, ezer színben pompáznak a fák, a puha avar még az izületeinknek is kedvez.

Jó beleszippantani az illatos levegőbe, és az ösvényen futva vagy sétálva szemlélődni a tájban, fürkészni a bokrokban lapuló vadakat, és figyelni, hogyan készül a természet a téli álomra, hogyan burkolózik be és teremt otthont a zegzugaiban megbújó állatvilágnak. És míg az erdő téli álmot alszik majd, és készül a kikeletre, mi nem hagyjuk magára. Napról napra, évszakról évszakra mellé szegődünk, és ügetünk keresztül a folyton megújuló rengetegen egyedül vagy csapatban, és a november első hetében megrendezésre kerülő VI. Marosmenti Mocorgáson is, ahol minden leendő mocorgónk is átélheti azt, amit mi már oly’ sokszor, hogy milyen öröm a természet lágy ölén szaladni.

 Boróka Tünde Júlia és a Marosmenti Mocorgók

 

 

Szóljon hozzá!

Tartalom
A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal megosztása

  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Windows Live
  • Facebook
  • Yahoo! Bookmarks