Bölcsességek:

PostHeaderIcon 1,66 kilométer új kerékpárút Makón

Hétfőn ismét kerékpárutakat avattak Makón – szinte az egész várost átszövő hálózat 1,6 kilométerrel bővült. Idén nemcsak új bicikliutak épülnek majd, hanem végre a tönkrement régieket is felújítják.


Hétfő délután Buzás Péter polgármester felavatta azt a kerékpárutat, amely a Szép utca teljes hosszában, az Almási és a Teleki utcai sarokig tart. Ez volt az az utca, amelyről korábban azt írtuk: nevével ellentétben ronda lett, miután kivágták a fákat a biciklik kedvéért. Úgy tűnik, a korábbi ellenérzések dacára a makóiak végül megszerették, sokan használják, és a növényzetet is pótolták örökzöldekkel.

Ezzel együtt hivatalosan két másik kerékpárutat is átadtak a forgalomnak: azt, amelyik a Királyhegyesi és azt, amelyik a Megyeház utcán épült. A 3 kerékpárút hossza összesen 1,6 kilométer. A projekt teljes költségvetése 88 millió forint volt, amelyből 10 millió önerőt az önkormányzat fizetett, a kivitelező pedig a Bükki Bánya Kft. volt. A pénzből nemcsak kerékpárutak épültek, 8,2 millióból fedett kerékpártárolókat helyeztek el a kórház előtt, valamint a Szép utcai játszótérnél.

 A kerékpárút-fejlesztés idén is folytatódik Makón. A Szegedi, a Justh Gyula, a Királyhegyesi és a Liget utcában, valamint a Kossuth utca Kürt utcai csomópontjánál és a Csanád vezér téren összesen 2,3 kilométernyi biztonságos bicikliút épül. Emellett 2,7 kilométernyi utat újíthatnak fel a Vásárhelyi és Justh Gyula utcában – ezekről írtuk korábban, hogy járhatatlanná váltak az évtizedek során. Ez a projekt 161 millió forintot nyert 10 százalék önerő mellett.

 

Szóljon hozzá!

Tartalom
A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal megosztása

  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Windows Live
  • Facebook
  • Yahoo! Bookmarks