A belvíz után most a szárazság a gond Makón
Egy esztendeje másról sem szóltak a hírek szerte a megyében, mint a belvízről. A hihetetlen mennyiségű csapadék lakóházakat veszélyeztetett, éjjel-nappal dolgoztak a szivattyúk, félő volt, hogy a földeken sem terem semmi. A Magosz akkor még alakulóban lévő makói szervezetének néhány tagja országosan is példát adó összefogással még egy 3,6 kilométer hosszúságú elvezető csatornát is megépített.
Ehhez képest a makói Gazdakör hétvégi fórumán az volt a téma: évszázada nem volt olyan kevés eső, mint most. Az elnök, Jancsik János például elmondta lapunknak: szerencsésnek érzi magát, hogy ezúttal a szokásosnál később tudta csak elvetni az őszi búzát, mert így a magok még időben kaptak az utóbbi hetek szerény csapadékából – mások azonban korántsem jártak ilyen jól. Legalább 400–500 milliméternyi eső hiányzik, ráadásul hótakaró sincs, ami az őszi vízkészletet megfogná.
Mindez Balla Iván, a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat elnöke szerint nem csoda: ősi bölcsesség, hogy a vízben bővelkedő időszakokat aszályosak követik. A társulat mindenesetre Makó és Hódmezővásárhely közös térségében összesen 6000 hektáron tud szükség esetén csapadékpótlást biztosítani. Ez most az időjárási körülmények miatt persze lehetetlen, de megírtuk: még tavaly novemberben is öntöztek egyes területeken, amire szintén nem volt példa emberemlékezet óta. Az idei öntözési szezon Balla Iván várakozásai szerint nagyon korán, akár március–áprilisban is indulhat.













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.