Káposztás pogácsa
Nagy pogácsarajongók vagyunk. Én szeretem sütni, a családom szereti . A pogácsa nálam szinte mindig hajtogatott. Ha nincs sok időm kivárni a hagyományos hármas, négyes hajtogatást, akkor a vékonyra nyújtott tésztát miután megkentem a töltelékkel, egész egyszerűen feltekerem, mint a beiglit. Kissé ellapítom és félbehajtom. Letakarva hagyom 30 percet pihenni, majd nyújtom, szaggatom, ismét pihentetem, és végül mehet a sütőbe.
Sokan kérdezik, hogy mitől dőlnek el a hajtogatott pogácsák. Nos, ennek több oka is lehet. Egyrészt figyelni kell nyújtáskor, hogy a tészta igencsak nőni fog, tehát a pogácsa átmérője és magassága arányos legyen. Szaggatáskor arra is ügyelni kell, hogy úgy nyomjuk a szaggatót a tésztára, hogy a kiszakított tészta körben egyenletes vastagságú legyen, ne nyomja össze az egyik oldalát a forma.
Másrészt megfelelő ideig kell keleszteni a már kiszaggatott pogácsákat is, mert a keletlen tészta a magas hőtől hirtelen fog nőni és akkor bizony dőlni fog.
Harmadrészt a megkelt tésztát tojással úgy kell lekenni, hogy az oldalára ne csorogjon le, mert a tojáslé összeragasztja ott a tésztát, csak a másik része tud emelkedni, így megint csak biztos, hogy dőlni fog.
Mindezektől függetlenül én egyszerűen rajongok a csálé, eldőlt pogácsákért.
Hozzávalók:
1 kg finomliszt
2 ek. só
50 dkg vaj
1 tojás
1 pohár tejföl (375 g)
1 dl tej
1 tk. cukor
3-4 ek.fehérbor
kb. 1 dl tej
5 dkg friss élesztő
A tejet a cukorral meglangyosítom, majd belemorzsolom az élesztőt és két ek. liszttel elkeverem. A tetejére is hintek kevés lisztet, félreteszem. Míg kel, egy tálba szitálom a lisztet, belekeverem a sót. A vajat kockára vágom, majd elmorzsolom a liszttel. A közepébe mélyedést készítek, ide teszem a tojást, a tejfölt, a bort és a felfutott élesztőt. Addig gyúrom, míg sima, fényes felületű lesz a tésztám. Lazán fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe.
Elkészítem a tölteléket:
1 közepes fej káposzta
3-4 ek. olaj
1 ek. cukor
1 ek. só
A káposztát lereszelem, megsózom és 10-15 percig állni hagyom. Az olajon karamellizálom a cukrot, majd ráteszem a kinyomkodott káposztát és arany barnára pirítom. Félreteszem hűlni. Amikor a káposzta szobahőmérsékletű, előveszem a tésztát és lisztezett felületen fél cm vastagságúra nyújtom. Rákenem a töltelék felét, majd hajtogatom. Gondolatban három részre osztom. A jobb oldali részt a középsőre hajtom, majd ennek tetejére a bal oldalit. Az így kapott tésztacsíkra is kenek a töltelékből. Ezután fentről lehajtom középig, majd alulról is felhajtom a közepéig, végül egymásra hajtom. 30 percre hűtőbe teszem. A kenést, hajtogatást megismétlem. Végül ujjnyi vastagra nyújtom, berácsozom és 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsin újra kelesztem, majd 180-190 fokos sütőben 20 perc alatt pirosra sütöm.













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.