Julius J. Coach - Lánynak lenni veszélyes
Lánynak lenni veszélyes. A történet főszereplője Maris, a 15 éves vidéki lány. Nagymamájával és öccsével él együtt nehéz körülmények között. Nagynénje, Manyi érkezik alkalmanként, hogy segítse őket. Manyi Budapesten él, akinek sikerült az évek folyamán olyan biztos anyagi hátteret teremtenie, hogy ajándékokkal, de legfőképp étellel segítse családját. Egyik alkalommal magával viszi Marist is a nagyvárosba, hogy kicsit „civilizálódjon”. Az épp nyolcadik osztályba készülő lány nehezen hagyja el már megszokott kis világát és legjobb barátját, szerelmét, Matyit. A történetet egyébként végig átszövi a sejtelmes erotika, olykor nem is olyan sejtelmes… Budapesten hamar felfigyelnek Marika sportos alkatára, kitűnő futóeredményeire, így szívesen látják az iskolai sportegyesületben is. Sikert sikerre halmoznak az osztály csapatával, egészen az országos bajnokságig fejlődnek, ahol egy ismerős hang „hajtja” a célig.
Közben a nagyvárosi családi háttér is biztosabbá válik, Manyi szerelembe esik és összeköltözik a lány edzőjével, így majdnem teljes az összeverbuválódott család. Így, hogy minden tökéletesnek tűnik Maris életében, 180 fokos fordulat következik. Aki idáig élvezettel olvasta az eseményeket, most biztosan nem teszi le a könyvet. Manyi és Laci tragédiája mindenkit lesújtott, a lányt iskolája, barátai segítik, hogy enyhítsenek fájdalmán, de így is egyedül marad. A könyv végén jön a döbbenet, miért is veszélyes lánynak lenni. Szélsőséges társadalomrajz, ami bárki környezetében lejátszódhat. Vigyázzunk egymásra!













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.