Dr. Csernus Imre - A fájdalom arcai
Bevállalja? Dr. Csernus Imre tette fel ezt a bizonyos zavarba ejtő kérdést. Nem is olyan bonyolult. Olyan dolgokra képes rákérdezni, amit még magunkban sem merünk nyíltan tisztázni. Mondhatjuk, hogy nyers, arrogáns, durva, de mégis minden előadása telt házas. Mert kíváncsiak vagyunk rá és önmagunkra, hogy mit vált ki belőlünk.
A fájdalom arcai c. kötet a legemlékezetesebb előadásokból szemezget. Minden ott kezdődik, amiről azt hisszük, hogy az utolsó lépés. Szembe kell néznünk önmagunkkal és csak ezután tehetjük fel a kérdéseket magunknak. Miért vagyunk boldogtalanok? Gyávák vagyunk? Miért akarjuk magunkhoz láncolni a társunkat? Függünk tőle? Miért nem vagyunk képesek családon belül beszélgetni az intimitásról? Mitől férfi a férfi, vagy mitől nő a nő? Vajon mindenki megtanulta, hogyan élhetünk teljesen boldog felnőtt párkapcsolatot, vagy csak sodródunk az árral? Annyi kérdés, amiről nem beszélünk, mert vagy nyilván való, vagy úgy vagyunk vele, hogy majd megoldódik magától. Csernus saját tapasztalatait osztja meg hallgatóságával, feleleveníti a számára emlékezetes eseteket, amikből mi is tanulhatunk, ha elkészítjük saját kivonatunkat.
Dr. Csernus Imre a Vajdaságból érkezett Magyarországra az érettségi után. Úgy gondolta, papnak áll, majd szülész-nőgyógyász akart lenni, végül önmagát kiismerve (ami keveseknek adatik meg) lett pszichiáter. Számos előadást tart az országban, a győri ETO focicsapatának „lelki segítője”, s emellett könyvet ír.













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.