Egy anya-lánya kapcsolat utolsó három éve. Amikor az anya már felkészült a halálra, a lány pedig kitartóan ápolja, óvja őt és reménykedik. Nehéz próbatétel a sorstól. Nehéz az anyának, mert nem akar terhére lenni senkinek, főleg nem a gyermekének. És nehéz a gyermeknek, aki látja romlani édesanyja állapotát napról napra, óráról órára. Mindketten nagymamakorúak, tudják, hogy mi következik. Lassan ugyan, de el kell búcsúzni egymástól.

A temesvári lány Schäffer Erzsébet személyes naplója édesanyjával töltött utolsó időszakáról. Őszinte, fájdalmas korszakot ölel át. Amikor édesanyjával gymásra találnak. Közel hatvan évig nem történt meg, de most itt a lehetőség, még ha fájdalmas is. A közös együttélés időszaka alatt sorsuk végleg összefonódott az egymásra utaltság állapotában. Keveseknek adatik meg ez a lehetőség, hogy ilyen közel kerüljenek egymáshoz. Kicsi a mozgástér, nincsenek impulzusok a külvilág felől, csak egymásra koncentrálnak. Egy szoba, egy ágy és megannyi közös emlék. A legapróbb mozdulatokból is megértik egymást.

De közben gondolni kell a holnapra. Lesz-e egyáltalán holnap, amit újra együtt tölthetnek?

Számvetés az életről, a kapcsolatokról, az érzésekről, amikről talán eddig soha nem beszéltek, vagy még nem mondtak ki egymásnak. Lehet, hogy ezerszer többet jelentett egy kézszorítás, vagy egy ölelés. Vagy az utolsó pillantás, amikor mélyen édesanyja szemébe nézett és mindketten egyre gondoltak. Méltósággal, alázattal viselt időszak vége ez.

Kevés ilyen erős ember van, aki képes végigharcolni az utolsó időszakot. Teljességgel, odaadással, feltétel nélkül. Nekik szól ez a könyv, visszaigazolásként, hogy nincsenek egyedül a lelki megpróbáltatásokkal. Nekik ez a könyv többet jelenthet egy megható történetnél.