József Attila Gimnázium - Tablók könyve
Rendhagyó könyvajánló következik. Egy olyan albumot szeretnék figyelmükbe ajánlani, ami a társadalom csak egy bizonyos szegletét érinti közvetlenül. Azokhoz az emberekhez szólok, akik a József Attila Gimnáziumba jártak egykor. Megjelent az Önök könyve! A könyv, amiben a gimis tablók szerepelnek. Amiben Önök a főhősök. Biztosan mindenki emlékszik a saját kis csapatára, ilyesmit nem lehet elfelejteni.
A történet mintegy 115 évet ölel át. Minden gimnazista emlékszik a maga 4 (utóbbi időben már 6, vagy 8) évére. Az évszázadhoz képest ez kicsi idő, viszont nagyon tartalmas. Mi, kívülállók csak a végterméket látjuk, a tablókat, nekünk ez alapján kell elképzelnünk, vajon milyen lehetett az osztályközösség. Ki volt a „vezéregyéniség”, milyen baráti társaságok alakultak ki, vagy éppen azt, hogy milyen volt az éppen aktuális frizuradivat?
Minden tabló egy alkotás, az osztályok saját műve. Korábban, az 1900-as évek elején még klasszikus, már-már festmény-tablók készültek, s ahogy teltek az évek, úgy figyelhető meg a szabadkezűség, a fantázia szárnyalása. Egyes tablókon az éppen aktuális korszakalkotó jegyek is megfigyelhetők. Nagyjából minden tabló híven tükrözi az adott korszakot, s a közösség feltételezett személyiségét. Volt évfolyam, amikor minden osztály egy csoportképen szerepelt, később külön-külön készítették el saját képeiket.
Azok, akik nem a gimnáziumban végeztek, még nekik is izgalmas lehet végiglapozni a könyvet. Kereshetünk ismerősöket, mert feltételezem, mindenkinek van legalább egy barátja, családtagja, szomszédja, aki itt tanult.
A könyv ötlete a nagykanizsai Molnár László fejéből pattant ki, egy osztálytalálkozó alkalmával – hol máshol? Akkor a saját iskolájával kezdte a gyűjtőmunkát. Küldetésének tekintette, hogy legyen olyan befogadó közeg, akik értékelik azt, hogy könyvben láthatják egykori diáktársaikat és 18 éves önmagukat. Egyfajta összegzés, melynek több ezren részesei.
Az album nagyszerű kiegészítője lehet egy baráti beszélgetésnek, gimis osztálytalálkozókon pedig egyenesen kötelező! Kellemes nosztalgiázást!
JNZs













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.