Bölcsességek:

PostHeaderIcon Mark Logue és Peter Conrad - A király beszéde

Albert herceg neveltetése viktoriánus szellemben zajlott, mértékletes, fegyelmezett gyermekkora volt- innen az eleve zárkózott jellem. Többek között ez eredményezte beszédhibáját, ami az 1925-ös Birodalmi kiállítás megnyitóján vált nyilvánossá.

Azt a beszédet hallotta Lionel Logue beszédterapeuta is. Ekkor fonódik egybe a két főszereplő, Albert és Logue életútja. Az ausztrál gyarmatos szónoklattannal, beszédtechnikával és logopédiával foglalkozott. Egy terápiát dolgozott ki az újonnan trónra került királynak, VI. Györgynek, mely szerint ha betanult szöveget szavalt, akkor egyáltalán nem produkált beszédzavarokat, a magánbeszélgetésekkor viszont igen. Épp ezért minden nyilvános beszéde alkalmával a háttérben jelenlétével segítette a királyt.

Az első világháború idején a rádióbeszédek és a nyilvános megjelenések már nem okoztak nehézséget a királynak, Logue mondhatni meggyógyította a királyt, innen ered a történelmi história, miszerint egy ausztrál gyarmatos mentette meg a brit monarchiát. A történetet Logue unokája írta meg, nagyapja naplójegyzeteit véve alapul. Segítségére volt még Peter Conradi újságíró, illetve rengeteg levéltári adat, levelek, orvosi kórlapok. VI. György históriája a filmiparba is betört, szinte párhuzamosan íródott a könyv és készült a mozi. Mint ismeretes 7 Golden Globe-díjra és 12 Oscarra jelölték. Aki a filmet látta, olvassa el a könyvet is, mert egy másik világot fog látni, részleteiben eltér egymástól könyv és film.
 

Szóljon hozzá!

Tartalom
A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal megosztása

  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Windows Live
  • Facebook
  • Yahoo! Bookmarks