Török GP - Időmérő edzés
Meglehetős furcsasággal indul a Török Nagydíj első szakasza, melyen egyedül a Ferrariban vezető Felipe Massa tetetett fel lágy gumikat, s így is csupán néhány két századot tudott ráverni az őt követő Sebastian Vettelre. A Ferrari érdekes húzásáig a Red Bull versenyzői voltak az élen, előnyük ezúttal azonban elenyészőnek bizonyult, hiszen a negyedik leggyorsabb, Lewis Hamilton csupán egy ezreddel volt elmaradva Mark Webbertől.
A Q1 nagy vesztese Kamui Kobayashi, akinek autója a gyorskörén lelassult, így utolsóként zárta az eseményt.
A második felvonást a hétszeres világbajnok indította kemény keverékkel, ám időeredménye bár jobb volt mint az előző szakaszban, a lágy gumit használókkal szemben semmi esélye nem volt a bennmaradásra.http://admin.motorsportal.hu/article_editor.php?article_id=40354 Az első érkező, Mark Webber 1,3 másodpercet vert Schumacherre, aki két perc leforgás alatt már kívül is találta magát a továbbjutók listájából.
A Mercedes rangidős versenyzője a vége előtt három perccel feltette a lágy gumikat, amikkel akkor a negyedik legjobb időt hozta. Márkatársa, Nico Rosberg ezzel szemben egy második helyre jó időt autózott, s miután az esemény első felének végére már Vettel volt az élen, a Red Bull továbbra is megállíthatatlannak bizonyult.
A Q3 első felvonása óriási Vettel előnyt hozott. A német négy tizedet vert márkatársára, az akkori ötödik helyezettre, Jenson Buttonra viszont már majdnem egy teljes másodpercet.
Három perccel a leintés előtt teljesen kiürült a pálya, ami azért is volt érdekes, mert a két Mercedes pilóta, valamint Felipe Massa és Nick Heidfeld még nem rendelkezett mért körrel.
1 perc volt vissza, amikor a Red Bull az első-második hely biztos tudatában kiszállította versenyzőit az autókból. Be is jött a számításuk.
A harmadik leggyorsabb Nico Rosberg lett, ami bizonyítja a Mercedes valóban felzárkózott, ahogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher korábban elmondta. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy éppen Schumacher az, akinek ezt nem sikerül megmutatnia. A ra n gidős német csak a nyolcadik helyet tudta megfogni.
A negyedik legjobb időt Lewis Hamilton, az ötödiket Fernando Alonso, a hatodikat Jenson Button, a hetediket pedig meglepetésre Vitaly Petrov hozta, aki egyelőre szépen hozza a jobb eredményeket a nálánál jóval tapasztaltabb Nick Heidfeldnél, aki kilencedik lett. Az utolsó hely a Q3-ban Felipe Massáé lett.
| Hely | Versenyző | Csapat | Q1 | Q2 | Q3 | Kör |
| 1 | Sebastian Vettel | RBR-Renault | 1:27.039 | 1:25.610 | 1:25.049 | 12 |
| 2 | Mark Webber | RBR-Renault | 1:27.090 | 1:26.075 | 1:25.454 | 10 |
| 3 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:27.514 | 1:25.801 | 1:25.574 | 15 |
| 4 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:27.091 | 1:26.066 | 1:25.595 | 13 |
| 5 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:27.349 | 1:26.152 | 1:25.851 | 16 |
| 6 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:27.374 | 1:26.485 | 1:25.982 | 14 |
| 7 | Vitaly Petrov | Renault | 1:27.475 | 1:26.654 | 1:26.296 | 15 |
| 8 | Michael Schumacher | Mercedes | 1:27.697 | 1:26.121 | 1:26.646 | 13 |
| 9 | Nick Heidfeld | Renault | 1:27.901 | 1:26.740 | 1:26.659 | 13 |
| 10 | Felipe Massa | Ferrari | 1:27.013 | 1:26.395 | 16 | |
| 11 | Rubens Barrichello | Williams-Cosworth | 1:28.246 | 1:26.764 | 10 | |
| 12 | Adrian Sutil | Force India-Mercedes | 1:27.392 | 1:27.027 | 14 | |
| 13 | Paul di Resta | Force India-Mercedes | 1:27.625 | 1:27.145 | 11 | |
| 14 | Pastor Maldonado | Williams-Cosworth | 1:27.396 | 1:27.236 | 14 | |
| 15 | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | 1:27.778 | 1:27.244 | 11 | |
| 16 | Sebastien Buemi | STR-Ferrari | 1:27.620 | 1:27.255 | 9 | |
| 17 | Jaime Alguersuari | STR-Ferrari | 1:28.055 | 1:27.572 | 7 | |
| 18 | Heikki Kovalainen | Lotus-Renault | 1:28.780 | 8 | ||
| 19 | Jarno Trulli | Lotus-Renault | 1:29.673 | 8 | ||
| 20 | Jerome d'Ambrosio | Virgin-Cosworth | 1:30.445 | 8 | ||
| 21 | Vitantonio Liuzzi | HRT-Cosworth | 1:30.692 | 7 | ||
| 22 | Timo Glock | Virgin-Cosworth | 1:30.813 | 8 | ||
| 23 | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | 1:31.564 | 8 | ||
| Kamui Kobayashi | Sauber-Ferrari | - | 2 |













A cikkhez való hozzászólás regisztráció nélkül használható
1. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
2. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
3. A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
4. Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.
5. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.
6. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.